Úgy látja, hogy kertje már nem olyan, mint „új korában”?
Mindent megtesz, ami csak telik Öntől, mégsem sikerül rendben tartania?
Egy fárasztó munkanap után, már nincs is kedve füvet nyírni?
Mit szólna hozzá, ha holnaptól Önnek kertjében csak pihennie kellene
és a munkát más végezné el Ön helyett?
Egy kert rendben tartása nem egyszerű feladat, hiszen szaktudást és gondos figyelmet igényel. A kert olyan, mint egy kapcsolat. Ha nem áldozunk rá kellő figyelmet és gondoskodást, akkor tönkremegy. Akkor lesz igazán szép, hogyha gondos kezek ápolják és rendezik. Éppen ezért könnyebb egy kertet létrehozni, mint fenntartani.
Annak idején, a Kertészeti Egyetemen tanulójaként úgy gondoltuk, hogy a növényélettan nevű tantárgy csak púp a hátunkon. Fontos azonban, hogy ha csak egyetlen nyesést végzünk is, pontosan kell tudnunk, hogy annak az egyetlen metszésnek 3 vagy 5 év múlva milyen következményei lesznek Hol indul majd hajtás, mennyi idő alatt- és mekkorára nő meg. A kert építése, majd gondozása során, éppen ezért fontos és szükséges a több évre való előre látás.
Milyen ismeretekre van szükség egy kert szakszerű ápolásához?
- mikor virágzik az adott növény
- hogyan lehet csupán a metszéssel elérni, hogy egy növény sűrű, tömött legyen
- egy-egy vágásra vagy erőteljes metszésre hogyan reagál az adott növény
- hogyan mozognak a tápanyagok a növényben
- megfelelő-e a lombozata ahhoz, hogy a tápanyag felvehető legyen
A legfontosabb feladatok a kertben:
- Fűnyírás, gyepszellőztetés, gyomirtás, tápanyag utánpótlás
- Díszfák, díszcserjék, gyümölcsfák metszése, permetezése, tápanyag utánpótlása, sövénynyírás
- Sziklakertek talajápolása, tápanyag utánpótlása, gyomlálása
- Talajtakarás fakéreggel való utánpótlása, a jobb vízháztartás és gyommentesítés érdekében
- Kerti tavak és tótechnikai berendezések, tisztítása, karbantartása
- Automata öntözőrendszerek karbantartása, téliesítése
- Térburkolatok, járdák tisztítása, hólapátolás
- Kertberendezési tárgyak ápolása, festése
És ahogyan mi dolgozunk:
Nálunk a kertápolás nem merül ki a fűnyírásban, a kert utolsó szegletére is odafigyelünk. Szívvel-lélekkel végezzük munkánkat, hiszen magunk is élvezzük, amit csinálunk. Hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden növény megkapja a megfelelő gondoskodást és Ön nyugodtan pihenhessen, gyönyörködhessen kertjében.
Győződjön meg munkánk minőségéről a saját szemével:
<<Tekintse meg képeinket a Referenciák menüpontban>>